2009. május 30. 07:51 - alliteracio

Húsvéti FÉLRELÉPÉSEM következményei


Mert eccerüjen nem tudtam visszautasítani a (legkedvencebb) szomszédbácsink ajándékát.

     Aki mellesleg Egerben lakik, s mi ott veckelődtünk húsvétkor.
Eredetileg csak a kisunokámnak hozta (vitte) a nyuszót. De amikor meglátta, hogy mi is ott levedzünk, szempillantás alatt előkeveredett még egy fülessel.  Mer'hogy ajj de régen látott bennünket, és ajj, hát, Lilinek is itten van még egy nyuszi-e!!!
     Uhh, a szemem is felakadt, lévén otthon (azaz itt, D.f.váron) már akad kettő darab macsek, na azok is Egerből utaztak szerencsétlenek, bár istentelen jódóguk van azóta is, nnasszóval gondoltam, nyúl már púp lenne a hátamra (meg a cicákéra zömmel).

de AZTÁÁÁN!!
---anyámborogass én még ilyen nyuszikát nem láttaaam!! Azaz dehogynem, itt az interneten, a giccses képeslapokon.---
Gyönyörű. Lógófülű. Bézs színű. Zabálnivaló. 2 hónapos. Nattalpú. Megminden. És olyandeOLYASZEMŰŰŰ!! :o

    Nem kellett sok perc az elgyengülésemhez, amikoris nem túl hitelesen tiltakoztam, hogy nem, nem, nemkeeEellll!!! És azután azon kaptam magam, hogy már dobozt keresek. Az utaztatásához.
(Mindamellett a páromnak fogalma sem volt arról, hogy lassan Dr. Doittle tanyájává változik majd kies kis otthonunk...Na nem is mertük megmondani neki a telefonban, csak később szembesült a ténnyel szegénykém...de akkor már olyannyira szemtől-szembe, hogy ő is meghatódott a lógófülűt látván...)

 ## Nos, nem akarom még bővebb lére ereszteni a sztorit....lényeg a lényeg, hogy nyúl haza, táp beszerzése, plusz soha ennyi zöldféle nem volt fellelhető vércsetípusú hűtőszekrényünkben...

    Nahh, nyúl. Nyuszi. Nyuszika. Nyuszómuszó, és satöbbi. A lányom próbálkozott nevet adni neki, aztán valahogy nem lett semmilyen neve. Többnyire úgy röffenek rá: Na mivan mucu?!?!
Szóval azóta ő Mucu.
   (Hogy fiú-é, avagy lány, fogalmam sincs, macskáknál már rutinosan megállapítom a nemüket, ahogy az anyjukból kiesnek, de ennek, még a mai napig nem igazodtam el az ivarszervein. Olyan furi, van ott lik-luk a farok tövében, de hogy melyik mi célt szolgál, azt még nem tudom. Pontosabban az egyiket már beazonosítottam, amikoris épp gyütt ki belőle a barna gyönygybogyó... de egyéb jellegzetességet nem látok, hogy lóg-e ott valami, avagy nem....? De mindegy is.
      Eleinte a macskahordó kosárkában hagytuk, aztán szép lassan kiengedtük, hadd fedezze fel új otthonát...Gondoltam, meg lesz szeppenve, ha majd találkozik a két jól megtermett "vérszomjas" kandúrommal....Erre mi történt? A kis jövevény nemhogy megszeppent, hanem első dóga az volt, hogy jól megkergette őket! :)))) A két nagy kanyhaló macska meg iszkolt a parányi szőrgombolyag elől. Közröhej.
(Ennyit arról, hogy ki is a "gyáva" nyúúl??? Mert ez oszt távolról sem gyáva. Azóta se.)

      Ma már nagyon "jólnevelt" nyúl lett belőle, és merem állítani, hogy nem is olyan hülye, mint amilyennek kinéz, sőt szobatisztaságra is lehet szoktatni (ezt nem hittem volna!!), mert tényleg csak egy helyre végzi a dolgát, pisilni a macskaalomba jár, a bogyóit is csak egy területen eregeti -de azt valami mérhetetlen mennyiségben. (Elgondolkodtam azon, hogy valami génmanipuláció során nem lehetne-e egy olyan egyedet kitenyészteni, amelyik monnyuk apró kis aranyrögöket szarik, vagy gyémántot....De ez egyenlőre csak szabályos, borsószemnyi bogyeszokat produkál.)

     Szóval helyes, aranyos, szeretnivaló jószág.
Egy hibája van nekije, de az SOK, tudniillik a nyúl alapvető természetes tulajdonsága, hogy RÁG. Rágcsál. Ezzel tisztában is voltam, de az már az én elképzeléseimet is meghaladta, hogy MI MINDENT MEGRÁÁG!!! Elképesztő. Vezetékeket például abszolút el kellett szeparálni, mert az első "bűncselekménye" a töltőm zsinórjának a szétcincálása volt (hozzá kell tennem, hogy fogalmam sem volt, hogy ez egy "kockásfülű nyúl", aki repül vagy mit csinál, de hogy felröppent valahogy az asztalra, és rábukott a zsinórra?????
---pffff----
      Később kihesszeltem, hogy ez a nyúl egy macska ügyességével ugyanúgy el-és fel-jut mindenhová ahová akar....olyanokat ugrik, hogy ha nem látom, nem hiszem el. (Tehát egyben macska is.)
       Ebből kifolyólag már azóta többszörösen visszaeső bűnöző vált belőle, és a fene aki megeszi, többnyire én vagyok a figyelmetlen vagy a hibás, hogy elölhagyok olyan dolgokat, amelyek baromi ínycsiklandóak a számára.
      Úgymint: papucsok (ez a nyúl kutya is!), távirányítók, bárminemű papírok, levelek, képeslapok, blokkok (egy irodai iratmegsemmisítő kismiska ahhoz képest, ahogy ez fergeteges sebességgel redukál le mindennemű papírdolgot a töredékére....), ezenkívül textilek, takarók, miegyebek....Szóval kárt azt már okozott rendesen, káromkodunk is néha, és gyakran be van neki ígérve, hogy pörköltként, kesztyűként végzi, ha így folytatja, mindezek ellenére annyira bájos, annyira édes, hogy valahogy nem tettem még oda a fazekat, és a vadasmártást se készítettem elő....
Szóval imádnivaló, na! :)
    Ahogyan két lábra állva figyel, ahogy mozgatja azt a pici orrát, ahogy bukfencezik, hentereg, ugrabugrál, ahogy futás közben egy szempillantás alatt elterül mint akit meglőttek, és hátracsapja a két hátsó lábát...ahogy egyre jobban ragaszkodik hozzánk, és jön utánam, mint egy kis öleb, és ha hiszitek, ha nem, tényleg kiköveteli magának a simizést is!
     Reggelente alig várja, hogy kiengedjem alvóhelyéről (amely maradt a jól zárható műanyag macskahordó kosár), iszkol ki a konyhába, tudja, hova teszem le neki a kaját....Ha főzök, mindig ott van kint velem, csücsül a széken, és les.
A minap hagymát pucoltam, leesett egy héjdarab, na, ez meg lecsapott rá, és el kezdte zabálni! A vöröshagyma héját!! :O
Meg a krumpli héját. Meg mindent, ami lepottyan....(Ez a nyúl disznó is.)

     Száz szónak is egy a vége, bizony, nagyon megszerettük. És most már azért komolyan odafigyelünk, hogy épp mit csinál ha ki van engedve a lakásban....Olyan, mint egy gyerek, fél szem mindig rajta! :))
(De még így is sikerült sajnos a távirányítót simára gyalulnia, jajistenem, ez nagyon bosszant, de ebben is én vagyok a hibás, elaludtam a fotelban tévé nézés közben, a távirányító meg a kezemben...és kicsúszott...és mire felriadtam, ez a dög önelégült pofával habzsolta be egy csomó gombját... :(((Felugrottam, és a kilencest, meg az oké-gombot meg egy hangerőszabályozót kiütöttem a szájából...de a többi odavan. Igaz, így is műkszik, mert tulajdonképpen csak a felső rétegeket kapta le....De akkor is. (Na akkor már nem vörös köd lebegett a szemem előtt, hanem a nagy piros fazekam, amiben ez a távirányítózabáló végzi.)Ja, hogy a lambéria szegőjét már körbeette, azt már nem is említem. (Néhány fotón látszik is.)

      Háááát....ez a mi nyúlsztorink....Meg az én elgyengülésem ("félrelépésem") története. És most el lehet gondolkodni azon, hogy normálisak vagyunk-e, hogy lakásban ilyen nyuszit tartunk. Vagy hogy egyáltalán ez a fenenagy állatszeretet honnan van bennem -bennünk, mert a lányom is, (nem kicsit! nagyon!), meg a párom is pont ilyen állatimádó.
(Ki tudja mik voltunk előző életünkben.)
Mindenesetre sokan mondták már, hogy szeretnék én nálatok szőrös négylábú lenni, mert ilyen jódóga nem sok teremtménynek van, mint ezeknek itt!

(Még egy adalék: mivel -sajnos- én nem dolgozom, itthon vagyok, így van időm és energiám etetni, gondozni, ápolni, tisztán tartani őket, foglalkozni velük és takarítani utánuk. Nálunk nincs "macskaszag", se nyúlhúgy szag, sem semmilyen kellemetlen ájer.
Ha idegen jön hozzánk, nem is tudja, hogy ez itt egy mini állatfarm, mert egyrészt elbújnak, másrészt nincs disznóól. De ezt csak zárójelben jegyeztem meg.)

* ennyit a "nem bő léről"---

És akkor pár fotó (nézzétek el, hogy silány minőségűek, de azért valamit visszaadnak Mucu pajtás külcsínyéről):








 


 


6 komment
2009. február 12. 09:36 - alliteracio

Győzike lyánya bagózik????

 
Megdöbbentő fotó került napvilágra

....Győzike kislányáról!
Gáspár Virág lecserélte a cumiját. Nem is akármire, a lapunk birtokában lévő fotók tanúsága szerint egy vízipipa csutorájára. A kislány mosolyogva pöfékel a családi fotón, s a képeket készítő szülők,

Győzike és Bea ebben semmi kivetnivalót nem találnak.

– Itthon készült a fotó, Salgótarjánban. Nem tudom, kinek mi köze hozzá, és miért kell már megint velünk foglalkozni, de elmondom: nem kábítószer, hanem ártalmatlan eperaroma volt a pipában – fortyant fel Győzike.

– Lehet rám mondani jót vagy rosszat, de egy biztos, szeretem a gyerekeimet, és nem engedném, hogy olyat tegyenek, ami káros lehet az egészségükre. Orvos szakértők teljesen más véleményen vannak, mint a showman: laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy a vízipipa ártalmasabb, mint a cigarettázás. Szakemberek szerint egy vízipipa elpöfékelésekor annyi szén-monoxid keletkezik, mint 15-52 szál cigaretta füstjében. A dohány égetésére faszenet vagy szenet használnak, amelynek égése során a felszabaduló kátránytartalom 32-szer több, mint a cigaretta esetében. Ha szenet használnak, akkor a kátránytartalom 102-szer magasabb a cigarettánál, a füst pedig 6 szál cigarettányi nikotint tartalmaz. Lapunk orvos szakértője szerint is aroma ide vagy oda, a belélegzett füst igen nagy károkat okozhat egy még fejlődésben lévő szervezet számára.

– A dohányfüst okozta ártalmak negatívan hatnak a fejlődésben lévő szervezetre, még akkor is, ha azt nem közvetlenül, hanem passzívan lélegzi be a gyermek – mondta dr. Kóczán István. A vízipipa tehát korántsem olyan ártalmatlan, mint ahogyan azt Győzikéék hiszik, arról már nem is beszélve, hogy ezt engedni egy gyermeknek törvénybe ütköző cselekedet.
– Amennyiben a fotók, amelyeken a gyermek bármilyen, a saját egészségére ártalmas cselekedetet visz véghez, a szülők tudtával és beleegyezésével készülnek, az internetre pedig az ő közreműködésükkel töltik fel, kiskorú veszélyeztetésével vádolhatók, amely 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető – mondta dr. Kamarás Péter, a Blikk jogásza. Márpedig ha szabadságvesztés is szóba jöhet, elkerülhetetlen a gyámhatóság közbelépése.

– Ez veszélyeztetésnek minősül – mondta Molnár Éva, az egyik gyermekjóléti szolgálat vezetője. – Egy szülő sem tehet meg mindent a gyermekével, vannak határok, vagyis ha ilyet tapasztalunk, megindítjuk a védelembe vételt. Ez azt jelenti, hogy magatartásbeli szabályokat írunk elő a szülőnek, és ha nem tartja be, pénzbírságot kell fizetnie, vagy elzárás is szóba jöhet.


(forrás: mommo)

1 komment
2009. január 31. 23:06 - alliteracio

Kakukk!! :)



       Az este összeröffentem a barátnőimmel egy kis "megbeszélésre".
Megígértem a férjemnek,hogy pontban éjféli 12-kor otthon leszek.
De a buli túl jól sikerült, koktél, tánc, még több koktél és az idő elszaladt. Végül hajnali háromra értem haza, mondanom sem kell, hulla részegen...
Épp becsuktam magam mögött az ajtót mikor a kurva kakukkos óra rákezdte:
KAKUKK,,,KAKUKK,,,KAKUKK,
Mivel tudtam hogy a férjem fel fog ébredni a zajra gyorsan én is rázendítettem.....
és kakukkoltam...még kilencszer.
"Megúsztam egy veszekedést"-gondoltam és büszkeséggel eltöltve eme zseniális ötletért -szép nyugodtan lefeküdtem a férjem mellé. Az utolsó gondolatom elalvás előtt az volt, hogy mennyire okos és fürge eszű vagyok, még a kritikus pillanatokban is feltalálom magam.
      Másnap mikor a férjem reggeli közben megkérdezte, hánykor értem haza, lazán válaszoltam, hogy pontosan éjjel 12-kor, ahogy megigértem! Nem szólt semmit, sőt, még kételkedni sem látszott.
Na ezt megúsztam,CSODÁS!!!!...gondoltam...
...mikor megszólalt:
-Apropó, ki kéne cseréltetni a kakukkos órát!
-Igen? És miért szerelmem?-kérdeztem remegve.
Mire ő:
-Hááát...az éjjel felébredtem mikor hármat kakukkolt és a fene tudja hogy miért vagy hogyan, de utána azt kiabálta, hogy "BASSZA MEG!!!"...aztán még négyet kakukkolt és miután végighányta a folyosót, másik hármat kakukkolt, miközben majd megszakadt a röhögéstől. Utána még egy kakukk, majd botladozás közben rálépett a macskára és összetörte a telefonasztalt a nappaliban. Az utolsó kakukkot már mellettem az ágyban adta ki magából, aztán egy fingás kiséretében egyszerűen elaludt. Ennyi. Mit szólsz hozzá,drágám???

 (forrás: internet)

6 komment
2009. január 08. 11:53 - alliteracio

Miből tudod, hogy a XXI. században élsz?

1. Véletlenül a micro-n ütöd be a PIN-kódodat.

2. Több éve nem passziánszoztál rendes kártyákkal.

3. 15 különbözö telefonszámod van egy háromtagú családhoz.

4. E-mailt küldesz a melletted ülö embernek.

5. Azt mondod, azért nem tartod a kapcsolatot a régi ismerösökkel mert nincs meg az e-mail cimük.

6. Otthon is az " irodahanggal" válaszolsz a telefonba.

7. Otthonról is a 0-at ütöd elöször hogy ki juss a "kinti" vonalra.

8. Négy éve ugyanannál az íróasztalnál ülsz, de közben három különbözö cégnél dolgoztál.

10. A fönököd nem tudná elvégezni a te munkádat.

11. Felhívod a családot hogy tudd meg otthon vannak-e, miközben hajtasz be a garázsba.

12. Minden tévéreklám végén szerepel egy internet cím.

13. Ha véletlenül elmész otthonról a mobiltelefon nélkül (amit életed elsö 10, 20, 30, 40 évében nem is ismertél), pánikba esel és máris visszamész utána.

14. Reggel az az elsö, hogy bekapcsolod a számítógépet még mielőtt kimész kávéért a konyhába.

15. Oldalra hajtod a fejed amikor mosolyogsz.

16. Mosolyogsz és bólogatsz miközben ezt olvasod

17. Még rosszabb: pontosan tudod kinek fogod ezt továbbküldeni.

18. Túl elfoglalt vagy, hogy észrevedd, hogy nincs 9-es a listán.

19. Ténlyeg megnézted, hogy nincs 9-es a listán.

20. ....és most röhögsz magadon.



4 komment
2008. december 08. 11:27 - alliteracio

Szívlapátot neki!!

Szenyorita Szöszi 25 millióért fikázza Kolumbiát

 

Már nemcsak Szlovákiával vannak bajaink, legújabban a tőlünk távoli, egzotikus Kolumbiával is összeakasztottuk a bajuszt. Ezúttal nem a szerencsétlen, megvezetett szélsőségeseink csinálják a balhét: a TV2, merthogy erről az illusztris csatornáról van szó, egy igazi bombázót vetett be a két ország kapcsolatainak aláásása céljából.


(forrás:Metropol-Hírvilág)
----------------------------------------------------------------------------

Drága jóistenem, lehet még ennél rosszabb??
*Agyhúgykő barátaim!
Van feleslegben pár jól karbantartott szívlapátotok????
Mert én már más kiutat nem látok.

5 komment
2008. december 07. 10:22 - alliteracio

MIKULÁSDARÁLÓ! :XD

...vajon mi történik az év végéig nyakunkon maradt Mikuláscsokikkal??...
Lehet, hogy reinkarnálódnak, és Húsvéti nyúlként látjuk őket viszont az üzletek polcain tavasszal???


Egyet viszont nem értek, pedig alaposan megvizslattam:
HOVA A FENÉBE TŰNIK A SZTANIOLPAPÍÍÍÍR???? :DD

6 komment
süti beállítások módosítása