Tűzpiros virág volt minden csókod, kedvesem. Emlékszel talán, akkor kinn a Szigeten. Zúgó fák alatt most magam járok csendesen, s lépteid nyomát mindhiába keresem.
Egy régen elfelejtett dal a romok közt bús árván bolyong. Tűnő álmokból csendben fátylat sző a néma hold. Régi szerelem még néha-néha visszajár, ha kinn a szigeten halkan búcsúzik a nyár.
Messze szálló, őszi szellő vidd el az én bús dalom, súgd meg neki halkan, titkon, ma is róla álmodom. Messze szálló, kósza szellő vidd el az én bánatom, súgd meg néki lágyan, csendben, feledni sosem fogom!
Tűzpiros virág volt minden csókod, kedvesem. Emlékszel talán, akkor kinn a Szigeten. Zúgó fák alatt most magam járok csendesen, s lépteid nyomát mindhiába keresem.
Egy régen elfelejtett dal a romok közt bús árván bolyong. Tűnő álmokból csendben fátylat sző a néma hold. Régi szerelem még néha-néha visszajár, ha kinn a szigeten halkan búcsúzik a nyár.
