2010. július 18. 09:36 - alliteracio

Teljesen elégne a Föld - az eddigi legjobb film egy gigantikus becsapódásról

 

 

Az alábbi, igen nyomasztó, de nagyszerűen megrajzolt animáció egy viszonylag nagyméretű, közel 500 kilométeres kisbolygó becsapódásakor lezajló eseményeket szemlélteti. A film elején a Földünkhöz közel kerülő kisbolygó árnyéka hatalmas foltként vonul bolygónk felett. Majd belép a légkörbe, és eléri a felszínt.

 

Ekkor hatalmas lökéshullám kezd tágulni bolygónkon, és a robbanás nyomán sok kőzet repül ki a kéreg felső, közel 10 kilométer vastag részéből. A hiperszonikus sebességgel, a hangnál is sokszor gyorsabban haladó lökéshullám nyomán szélesedik az óriáskráter. Rengeteg kőzetanyag, továbbá a Világtenger vizének, valamint a légköri gázoknak jelentős része az űrbe távozik.

 

A kirepült izzó kőzettömeg egy része tüzes esőként hullik vissza a felszínre, és tovább fokozza a pusztítást. A kráter kerületén az anyag egy része megolvad, emellett a lökéshullám bolygónkon körbehaladva letarolja a felszínt.

 

Egy ekkora, sőt már egy jóval kisebb, körülbelül 5-10 kilométeres égitest is globális katasztrófát okozna, tehát a robbanás következményei az egész Földet érintenék. Az élőlények zöme elpusztul - ha maradnak is túlélők, azok feltehetőleg olyan mikrobák lennének, amelyek a felszín alatt élnek.

 

Szerencsére ilyen nagy becsapódások ma már csak elvétve történnek, azonban a Naprendszer keletkezésének időszakában többször is előfordultak. A jelek alapján a kezdeti időszakot követően is volt néhány alkalom, amikor hasonlóan nagy katasztrófát okozhatott egy becsapódás a Földön.

(forrás: Origo.hu)

 

Szólj hozzá!
2009. június 30. 06:40 - alliteracio

ugyeugye!! :)))


Egy 60-as éveinek elején járó házaspár, 35. házassági évfordulóját ünnepelte, egy csendes, meghitt kis étteremben...

Egyszer csak egy gyönyörű tündér jelentmeg az asztaluk mellett és azt mondta:

-Mivel ennyire különleges házaspár vagytok, és hűek
voltatok egymáshoz ez alatt a hosszú idő alatt kívánhattok tőlem egyet-egyet, én teljesítem egy-egy kívánságotokat!

-Ó! Én szeretném körbeutazni a Földet az én nagyszerű férjemmel! - kérte a feleség.

A tündér meglengette a varázspálcáját és - abrakadabra - két első osztályú jegy termett az asztalon a Luxus utazási iroda világkörüli útjára.
Most a férjen volt a sor. Gondolkodott egy percet és így szólt:

-Nos, ez az egész nagyon romantikus, de egy ilyen alkalom csak egyszer adatik meg az életben, szóval ne haragudj kedvesem, de az én kívánságom egy nálam 30 évvel fiatalabb feleség!

A tündér és a feleség nagyon csalódott volt, de hát a kívánság az kívánság...

Így hát a tündér körözött egyet a varázspálcájával és - abrakadabra - a férj
92 éves lett!
Mi a mese tanulsága ? A férfiak hálátlanok, DE a tündérek nők...(!!)


4 komment
2009. április 26. 10:19 - alliteracio

S E M M I T ! !


A férj hazaér a munkából és a három gyermekét pizsamában találja
a kertben, a sárban hemperegve játszanak, körülöttük üres kekszes
dobozok, chipszes zacsik, üdítős dobozok mindenhol szanaszét.
A feleség autójának az ajtaja tárva nyitva, csakúgy mint a
kert bejárata, a kutyának nyoma sincs.
Amikor belép a házba még nagyobb rendetlenség fogadja.
Egy csillár leszakadva törötten hever a földön, a szőnyeg a falhoz gyűrve.
A nappaliban a tv teljes hangerővel üvölt és mindenhol szanaszéjjel
ruhadarabok ésjátékok hevernek.
A konyhában a mosogató dugig edényekkel, az asztalon és a
tűzhelyen ételmaradékok, a hűtő ajtaja tárva nyitva, a kutyakaja
szétszórva a földön, egy törött pohár az asztal alatt, kis kupac homok
az ajtó mögött...
Egyből rohan fel a lépcsőn (átgázolva a további játékokon,
ruhadarabokon és egyéb akadályokon), aggódva keresi a feleségét,
attól tartva, hogy valami baja esett.
A hálószoba felé vezető úton észreveszi, hogy a fürdőszoba ajtaja alatt
ömlik ki a víz a folyósóra, bent csuromvíz minden, a WC papír legöngyölítve, borotvahab és fogkrém a tükörre kenve...
Most már rohan a hálószobába felkészülve a legrosszabbra.
És a feleségét ott találja az ágyban...édesen összekucorodva, egy könyvvel
a kezében, aki észrevéve, hogy megjött, felnéz és mosolyogva megkérdi tőle:
- Szia drágám, hogy telt a napod?
A férj dühösen nézi:
- De mi a fene történt ma itt?
A feleség ártatlanul:
- Tudod mindennap,  amikor hazajössz a munkából, meg szoktad kérdezni
hogy mi a f..szt csinálok egész nap?
Férj még dühösebben:
- Persze,... ÉS??!!
Ekkor a feleség édesen rámosolyog:
- HÁT MA NEM CSINÁLTAM SEMMIT!!!!




 

 

2 komment
2009. február 12. 09:36 - alliteracio

Győzike lyánya bagózik????

 
Megdöbbentő fotó került napvilágra

....Győzike kislányáról!
Gáspár Virág lecserélte a cumiját. Nem is akármire, a lapunk birtokában lévő fotók tanúsága szerint egy vízipipa csutorájára. A kislány mosolyogva pöfékel a családi fotón, s a képeket készítő szülők,

Győzike és Bea ebben semmi kivetnivalót nem találnak.

– Itthon készült a fotó, Salgótarjánban. Nem tudom, kinek mi köze hozzá, és miért kell már megint velünk foglalkozni, de elmondom: nem kábítószer, hanem ártalmatlan eperaroma volt a pipában – fortyant fel Győzike.

– Lehet rám mondani jót vagy rosszat, de egy biztos, szeretem a gyerekeimet, és nem engedném, hogy olyat tegyenek, ami káros lehet az egészségükre. Orvos szakértők teljesen más véleményen vannak, mint a showman: laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy a vízipipa ártalmasabb, mint a cigarettázás. Szakemberek szerint egy vízipipa elpöfékelésekor annyi szén-monoxid keletkezik, mint 15-52 szál cigaretta füstjében. A dohány égetésére faszenet vagy szenet használnak, amelynek égése során a felszabaduló kátránytartalom 32-szer több, mint a cigaretta esetében. Ha szenet használnak, akkor a kátránytartalom 102-szer magasabb a cigarettánál, a füst pedig 6 szál cigarettányi nikotint tartalmaz. Lapunk orvos szakértője szerint is aroma ide vagy oda, a belélegzett füst igen nagy károkat okozhat egy még fejlődésben lévő szervezet számára.

– A dohányfüst okozta ártalmak negatívan hatnak a fejlődésben lévő szervezetre, még akkor is, ha azt nem közvetlenül, hanem passzívan lélegzi be a gyermek – mondta dr. Kóczán István. A vízipipa tehát korántsem olyan ártalmatlan, mint ahogyan azt Győzikéék hiszik, arról már nem is beszélve, hogy ezt engedni egy gyermeknek törvénybe ütköző cselekedet.
– Amennyiben a fotók, amelyeken a gyermek bármilyen, a saját egészségére ártalmas cselekedetet visz véghez, a szülők tudtával és beleegyezésével készülnek, az internetre pedig az ő közreműködésükkel töltik fel, kiskorú veszélyeztetésével vádolhatók, amely 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető – mondta dr. Kamarás Péter, a Blikk jogásza. Márpedig ha szabadságvesztés is szóba jöhet, elkerülhetetlen a gyámhatóság közbelépése.

– Ez veszélyeztetésnek minősül – mondta Molnár Éva, az egyik gyermekjóléti szolgálat vezetője. – Egy szülő sem tehet meg mindent a gyermekével, vannak határok, vagyis ha ilyet tapasztalunk, megindítjuk a védelembe vételt. Ez azt jelenti, hogy magatartásbeli szabályokat írunk elő a szülőnek, és ha nem tartja be, pénzbírságot kell fizetnie, vagy elzárás is szóba jöhet.


(forrás: mommo)

1 komment
2009. január 31. 23:06 - alliteracio

Kakukk!! :)



       Az este összeröffentem a barátnőimmel egy kis "megbeszélésre".
Megígértem a férjemnek,hogy pontban éjféli 12-kor otthon leszek.
De a buli túl jól sikerült, koktél, tánc, még több koktél és az idő elszaladt. Végül hajnali háromra értem haza, mondanom sem kell, hulla részegen...
Épp becsuktam magam mögött az ajtót mikor a kurva kakukkos óra rákezdte:
KAKUKK,,,KAKUKK,,,KAKUKK,
Mivel tudtam hogy a férjem fel fog ébredni a zajra gyorsan én is rázendítettem.....
és kakukkoltam...még kilencszer.
"Megúsztam egy veszekedést"-gondoltam és büszkeséggel eltöltve eme zseniális ötletért -szép nyugodtan lefeküdtem a férjem mellé. Az utolsó gondolatom elalvás előtt az volt, hogy mennyire okos és fürge eszű vagyok, még a kritikus pillanatokban is feltalálom magam.
      Másnap mikor a férjem reggeli közben megkérdezte, hánykor értem haza, lazán válaszoltam, hogy pontosan éjjel 12-kor, ahogy megigértem! Nem szólt semmit, sőt, még kételkedni sem látszott.
Na ezt megúsztam,CSODÁS!!!!...gondoltam...
...mikor megszólalt:
-Apropó, ki kéne cseréltetni a kakukkos órát!
-Igen? És miért szerelmem?-kérdeztem remegve.
Mire ő:
-Hááát...az éjjel felébredtem mikor hármat kakukkolt és a fene tudja hogy miért vagy hogyan, de utána azt kiabálta, hogy "BASSZA MEG!!!"...aztán még négyet kakukkolt és miután végighányta a folyosót, másik hármat kakukkolt, miközben majd megszakadt a röhögéstől. Utána még egy kakukk, majd botladozás közben rálépett a macskára és összetörte a telefonasztalt a nappaliban. Az utolsó kakukkot már mellettem az ágyban adta ki magából, aztán egy fingás kiséretében egyszerűen elaludt. Ennyi. Mit szólsz hozzá,drágám???

 (forrás: internet)

6 komment
2009. január 08. 11:53 - alliteracio

Miből tudod, hogy a XXI. században élsz?

1. Véletlenül a micro-n ütöd be a PIN-kódodat.

2. Több éve nem passziánszoztál rendes kártyákkal.

3. 15 különbözö telefonszámod van egy háromtagú családhoz.

4. E-mailt küldesz a melletted ülö embernek.

5. Azt mondod, azért nem tartod a kapcsolatot a régi ismerösökkel mert nincs meg az e-mail cimük.

6. Otthon is az " irodahanggal" válaszolsz a telefonba.

7. Otthonról is a 0-at ütöd elöször hogy ki juss a "kinti" vonalra.

8. Négy éve ugyanannál az íróasztalnál ülsz, de közben három különbözö cégnél dolgoztál.

10. A fönököd nem tudná elvégezni a te munkádat.

11. Felhívod a családot hogy tudd meg otthon vannak-e, miközben hajtasz be a garázsba.

12. Minden tévéreklám végén szerepel egy internet cím.

13. Ha véletlenül elmész otthonról a mobiltelefon nélkül (amit életed elsö 10, 20, 30, 40 évében nem is ismertél), pánikba esel és máris visszamész utána.

14. Reggel az az elsö, hogy bekapcsolod a számítógépet még mielőtt kimész kávéért a konyhába.

15. Oldalra hajtod a fejed amikor mosolyogsz.

16. Mosolyogsz és bólogatsz miközben ezt olvasod

17. Még rosszabb: pontosan tudod kinek fogod ezt továbbküldeni.

18. Túl elfoglalt vagy, hogy észrevedd, hogy nincs 9-es a listán.

19. Ténlyeg megnézted, hogy nincs 9-es a listán.

20. ....és most röhögsz magadon.



4 komment
2008. november 28. 16:44 - alliteracio

105 éve bírja szex nélkül

 

105 éve bírja szex nélkül a brit aggszűz


A lassan 105. születésnapját ünneplő Clara Meadmore a mai napig értintetlen. A brit hölgynek sohasem volt szüksége a szexre, helyette inkább olvasott, főzött vagy rádióműsort hallgatott. A ritka kort megélt idős nő születésnapjához közeledve elárulta hosszú életének titkát, ami pedig nem más, mint a testi örömök nélküli élet. 105. születésnapján pedig nagy bulit csap, ugyanis alaposan be akar rúgni.


Clara Meadmore azon kevesek közé tartozik, akinek soha nem volt része a testi örömökben. Clara önszántából a szexmentes életet választotta. A döntés meghozatalakor még csupán 12 éves volt, de már akkor tudta, hogy nem akar közel engedni magához egyetlen férfit sem. A lassan 105 esztendős aggszűz úgy véli, éppen ennek az életformának köszönheti, hogy hamarosan újabb születésnapot ünnepelhet az idősek otthonában, amire még Erzsébet királynő is küld neki egy üdvözlőlapot.

Mindenkit kikosarazott

Meadmore-nak számtalan alkalommal kérték meg a kezét, de minden udvarlóját kikosarazta. Akkoriban még az volt a normális, hogy a szexre csak a házasság megkötése után kerül sor.

Nagy-Britannia legidősebb szüze nagyon büszke rá, hogy ezt a létformát választotta. "Gyakran megkérdezték tőlem, hogy homoszexuális vagyok-e, amire nemleges választ adtam. Egyszerűen csak soha nem érdekelt a szex" - mesélte a Daily Mailnek. Az aggszűz úgy gondolja, az együttlétekkel sok vita és probléma is jár, ez pedig neki nem hiányzik. "Mindig túl elfoglalt voltam, hogy ilyenekre jusson időm" - nyilatkozta.

"Mindig voltak plátói kapcsolataim, de azt sohasem éreztem, hogy férjhez kellene mennem" - mesélte az egykor titkárnőként dolgozó aggszűz, akinek a mai fiatalokról is megvan a véleménye: "Minden olyan gyorsan történik manapság. Nem tudok túl sokat a mai fiatalok életviteléről és szexuális szokásaikról sem, de abban biztos vagyok, hogy nagyon megváltozott minden" - nyilatkozta Meadmore

A kertészkedés helyettesítette a szexet

"Vannak hobbijai és barátai, neki pedig erre van szüksége. Talán épp azért élhet ennyi ideig, mert soha nem volt férfi az életében." - nyilatkozta Meadmore barátnője, Josie Harvey. A 72 éves barátnő szerint a lassan 105 éves éves hölgy a szexmentesség mellett annak is köszönheti hosszú életét, hogy soha nem hallgatott senkire, mindig a saját feje után ment.

Az 1903-as születésű glasgow-i hölgy családja először Egyiptomba, majd Kanadába emigrált, végül Új-Zélandon kötöttek ki. Meadmore önállóságra vágyva, 20-as éveinek elején visszatért Nagy-Britanniába, egyedül. Titkárnőként és házvezetőnőként dolgozott. "Meg kellett tanulnom kiállni magamért és pénzt keresnem, hogy meg tudjak élni" - mesélte. Az aggszűz dolgozott a hadseregben is a II. világháború alatt, adminisztratív feladatokat látott el Egyiptomban. Az eddig egészen józanul élő Meadmore eldöntötte, 105. születésnapját különlegesen ünnepli meg: "Szeretnék jól berúgni és valami hihetetlen őrültséget elkövetni" - mesélte.

(forrás: velvet.hu)


TALÁN....TALÁN MOST ELKÖVETI MAJD VÉGRE "AZT" AZ ŐRÜLTSÉGET IS?????????

7 komment
süti beállítások módosítása